Legjobb volt, hát megírom...
A hát edzéssel sok bajom volt. Alapvetően már eleve azért ódzkodtam tőle, mert - lássuk be, ez az igazság - bitangul vacak (volt) a tartásom, így azzal a félelemmel kezdtem neki a dolognak anno, hogy na a hátam az aztán biztos nagyon gyenge, nevetséges, stb. Így is volt. Elkezdtem és csinálgattam a dolgokat, de ahogy erről már írtam, pl. a lehúzás elképesztő koncentrációt igényelt részemről, hogy legalább nagyjából ott és úgy érezzem a hatását, ahogy kell.
Szóval a hát edzéseim nagyjából arról szóltak, hogy tisztességgel végigcsináltam a feladatokat, idővel picit nőttek a súlyok is és azért a látvány is alakult, amit két tükörrel trükközve a magam számára láttatni tudtam, de az az igazi ráérzés és edzés utáni izomfáradtság az elmaradt, elégedetlen voltam a legtöbbször. A felhúzás volt az egyedüli, ahol elég dinamikus volt a fejlődésem, de azzal egy ideje felhagytam egy fura deréktáji "kellemetlenség" miatt (hamarosan visszaveszem a programba már).
Néhány hete azonban szinte edzésről edzésre érzem, hogy jobb. Egész pontosan nem tudom megmondani, mi hozhatta a változást, de az biztos, hogy fejben is sokkal inkább ott tudok lenni - Nitroxszal és anélkül is. A tegnapi volt azonban az eddigi csúcs...
Húzódzkodással kezdtem ellensúlyos gépnél, a negatív szakaszokra koncentrálva. Tényleg komoly célom, hogy idővel tudjak rendesen húzódzkodni, így alaposabban elkezdtem utána járni, sportolók ajánlásait keresni, mit és hogy érdemes a fejlődés érdekében tenni (ok, gyúrni hátra, de mégis...), és épp tegnap jött velem szembe Jessie Hilgenberg videója az előbb említett "koncentrált negatív szakaszos húzódzkodásról" (nem, tényleg nem lehet ilyen szar neve, majd kigondolok jobbat) így gondoltam, hajrá. Ott kezdődött a sikerélmény, hogy 15 kilós ellensúllyal simán húzódzkodtam néhányat szűk fogással (igen, nekem ez már eredmény), de a negatív szakaszok alatt igyekeztem annyira lassan engedni magam, ahogy csak tudtam. Óriási érzés volt: hisztérikusan őrjöngtek a hátam izomrostjai én meg vigyorogtam. Nagyon beütött, ezután mentem tovább csinálni a "szokásosakat". /Az említett videó itt megtalálható, most nem sikerült kivarázsolnom, hogy beágyazzam.../
Egy srác szinte az én programom csinálta a gépeknél. Nem, nem volt erős, vagy nagy darab, szerintem konkrétan kezdő, de azért mégis férfi. Nem tette magának magasra a lécet, de nekem kihívást teremtett: a lehúzásnál és a csigánál is utána mentem és nem változtattam a súlyon, amit használt.
Nem voltak ezek idegen nehézségi szintek számomra, nagyjából az eddigi maximumaimmal estek egybe. Nagyon akartam, és bár 15 ismétlést nem csináltam, de nem is álltam meg 3 sorozatnál. Ezeknél is minden eddiginél jobban figyeltem a negatív szakaszokra és elképesztő élményt adott ez nekem.
Lezárásnak pedig jött a nagy kedvencem, a döntött törzsű evezés. Hát most komolyan, az milyen csodálatos már, mikor állsz a tükör előtt, még melletted is van egy, meg tudod nézni, hogy a hajolásnál a hátad-derekad rendben van-e, majd elkezded húzni, nézed, ahogy azért dolgozik kicsit a karod és a vállad is, látszanak az alakulóban lévő formák és közben érzed, ahogy ég a hátad, aztán amikor már tartani is nehéz a rudat azért még egyet, és aztán arohadtéletbemár még egyet belehúzol, majd igyekszel halkan letenni a rudat, kapkodod a levegőt és közben a fejedben dübörög, hogy na ez még legalább kétszer...
Húzódzkodással kezdtem ellensúlyos gépnél, a negatív szakaszokra koncentrálva. Tényleg komoly célom, hogy idővel tudjak rendesen húzódzkodni, így alaposabban elkezdtem utána járni, sportolók ajánlásait keresni, mit és hogy érdemes a fejlődés érdekében tenni (ok, gyúrni hátra, de mégis...), és épp tegnap jött velem szembe Jessie Hilgenberg videója az előbb említett "koncentrált negatív szakaszos húzódzkodásról" (nem, tényleg nem lehet ilyen szar neve, majd kigondolok jobbat) így gondoltam, hajrá. Ott kezdődött a sikerélmény, hogy 15 kilós ellensúllyal simán húzódzkodtam néhányat szűk fogással (igen, nekem ez már eredmény), de a negatív szakaszok alatt igyekeztem annyira lassan engedni magam, ahogy csak tudtam. Óriási érzés volt: hisztérikusan őrjöngtek a hátam izomrostjai én meg vigyorogtam. Nagyon beütött, ezután mentem tovább csinálni a "szokásosakat". /Az említett videó itt megtalálható, most nem sikerült kivarázsolnom, hogy beágyazzam.../
Egy srác szinte az én programom csinálta a gépeknél. Nem, nem volt erős, vagy nagy darab, szerintem konkrétan kezdő, de azért mégis férfi. Nem tette magának magasra a lécet, de nekem kihívást teremtett: a lehúzásnál és a csigánál is utána mentem és nem változtattam a súlyon, amit használt.
Nem voltak ezek idegen nehézségi szintek számomra, nagyjából az eddigi maximumaimmal estek egybe. Nagyon akartam, és bár 15 ismétlést nem csináltam, de nem is álltam meg 3 sorozatnál. Ezeknél is minden eddiginél jobban figyeltem a negatív szakaszokra és elképesztő élményt adott ez nekem.
Lezárásnak pedig jött a nagy kedvencem, a döntött törzsű evezés. Hát most komolyan, az milyen csodálatos már, mikor állsz a tükör előtt, még melletted is van egy, meg tudod nézni, hogy a hajolásnál a hátad-derekad rendben van-e, majd elkezded húzni, nézed, ahogy azért dolgozik kicsit a karod és a vállad is, látszanak az alakulóban lévő formák és közben érzed, ahogy ég a hátad, aztán amikor már tartani is nehéz a rudat azért még egyet, és aztán arohadtéletbemár még egyet belehúzol, majd igyekszel halkan letenni a rudat, kapkodod a levegőt és közben a fejedben dübörög, hogy na ez még legalább kétszer...
Most végre tényleg elhiszem, hogy az a húzódzkodás is össze fog egyszer jönni. Ma a hátam is ezt nyögi az agyamba...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése