6

Eltelt 2 év, mióta rászántam magam az edzésre, de ez semmi, mert ami igazán fontos: most eltelt 6 hó úgy, hogy nem engedtem a kifogásoknak, és legalább heti 2 alkalommal elmentem edzeni (de már rossz érzés, ha csak ennyi sikerül, törekszem a 4-re).
Most magamra vagyok büszke.

A múlt héten összehoztam az első sérülésem egy derékhúzódás formájában - valószínűleg túlzottan feszegettem a határaim és a 45fokos vállról tolásnál sok volt a súly. Hazaérve még nem volt nagy gond, de aztán hajat mostam, amihez a kád fölé hajoltam. facepalm Nem volt okos gondolat, majdnem úgy maradtam, de végső soron hála az égnek másfél napnyi minimális kínlódással megúsztam a dolgot.
Azért a különböző sérülésekre való rádolgozás kapcsán még mindig W vezet, mikor egy szánkóbaleset nyomán a csuklyájában kissé szétrocsncsolódtak az idegpályák, de ő mutatni akarta a családnak, hogy minden frankó és nyomott pár fekvőt. Volt eztán néhány éjszaka, mikor ő hangtalanul ordított a fájdalomtól, hogy a családot ne ébressze fel, én meg csak együttérző szemmel pislogtam rá, mivel a fájdalomcsillapítónál többet segíteni én sem tudtam volna. Szóval a lényeg, hogy megmaradtam, 3 nap kihagyás után már tudtam is menni edzeni, erre most szédülök napok óta, így megint csak egy enyhe programot tudtam tegnap csinálni.

Az átmeneti nehézségek ellenére lelkesedésem azonban töretlen.