erő

Sose voltam királylány, nyafogós kislány, mindig bírtam a piszkos munkát, a fizikai feladatokat, amikor emelni, tolni, pakolni kell. Nem taszít semmi csupán azért, mert koszos, vagy mert nem tartom nőiesnek, épp ellenkezőleg: szeretem, ha erősnek, bevállalósnak látnak. Fura, hogy mindezek ellenére tényleg csak ilyen későn kezdett el érdekelni az edzés, de nem próbálok most oknyomozni.

Amit most mondani akarok, drága férfiak: ha egy nő olyan feladatot vállal, ami szerintetek számára túlzottan megterhelő, nyugodtan ajánljátok fel a segítségeteket, de ha nem kéri, törődjetek bele: talán hihetetlen, de lehet, meg tudja oldani ;)
Többet mondok: meg akarja oldani.

Döbbenet, három zsugorfóliázott csomag fél literes ásványvizet hoztam fel az emeletre és mindezek után 3 férfi kolléga jegyezte meg, hogy jó erőben vagyok.
Annyit tudtam csak válaszolni, hogy szégyellném magam, ha nem menne... Jó, hogy W pontosan tudja, hogy álljon velem kapcsolatban az ilyen problémákhoz és hagy érvényesülni. Bár néha őszintén szólva többet is kinéz belőlem, mint amit kéne, nyilván teszi mindezt a fejlődésem érdekében :D

Amúgy alig 3 hónap és SpartanRace. Rég tartottam így bármitől, szóval hadd jöjjön

ez itt...

...Spárta. Agybaj. Sose gondoltam magam normálisnak, nade most!

Középsuliban kellett utoljára futnom, azóta semmi, rühellem, nem megy, nem tudom. Szóval akkor kellett utoljára, de most a héten voltam - kétszer. Szerintem mint egy nagymama  Szerintem pont úgy néztem ki,  mint aki sosem futott még - formára, tempóra és úgy egyáltalán. De csinálni kell!

Minek? Áprilisban Visegrád, Spartan race, csajos program... Muhaha...

Őszinte leszek, be vagyok tojva, de ha van valami, amivel biztos, hogy elhagyom a komfortzónám, akkor ez az... Szóval addig el kell érnem, hogy 5 km-t le tudjak futni (soahmégennyitazéletbensem...), ami állítólag nem lehetetlen. Azt mondják, akár sétálni is lehet végig, nade ugyannmár, ennél azért jóval többet várok magamtól.

Eddig ott tartok, hogy magam nem széthajtva futottam 12 percet, ezalatt 1,5 km-t, görcsösen kapaszkodva a pulzusszámlálóba. Tegnap nem futottam, későn értem le a terembe, mintha hiányzott volna, de szerintem nem maga a futás, hanem az önmagamnak való újabb bizonyítás lehetősége. Valójában fogalmam sincs, hogy kell futni, hogy kéne jól csinálni, hát valószínűleg nem ártana segítséget kérni a hatékonyság növelése miatt - még szerencse, hogy van barátom, aki ebből "szigorlatozott".

Még 3 hónap, addig gyúni kell a 2 méter magas palánkra is, szóval hogy az ismerős céljaim is citáljam: húzódzkodásra fel!

Elégedetlenség

Ha azt mondom, hogy elégedetlen vagyok, sokan tenyerüket dörzsölve röhöghetnek fel, gondolva, hogy na tessék, a hab alatt... Nem mások örömét táplálandó, de be kell lássam, valóban sokszor elégedetlen vagyok. Megesik ez a fejlődésem, a hétköznapjaim és minden olyan terület kapcsán, ahol haladást várok magamtól. Nem, hálátlan nem vagyok és ami "van", az igazán nagyszerű, más negyede ennyivel is beérné. 

Én viszont? Ahogy elindulok, telhetetlenné válok, ahogy látom, hogy ami lelkesít azt lehetne jobban, hatékonyabban, gyorsabban, máris gyorsan tovatűnnő, pillanatnyi állapot lesz csak az elégedettség. Akarom a maximumot - magamból.

Valami fura motor ez, ami nem hagy nyugodni, ami űz előre minket. 

W azt mondja, hajt az Egom. Igazából ő is ilyen, de mikor erről beszél, nem úgy hallom őt, mint a saját gondolataim, sokszor magamra is veszem, hogy "úgy, szóval nem elég, ami van". Faszság, nem körülöttem forog a világa: nagyszerű apa és férj, de ezen túl megvannak a maga egyéni céljai is. Világos értékrendje van, ismeri a határokat, ezeken belül pedig nekem feladatom támogatni őt az útján - ahogy teszi ő is ezt velem. Így válunk teljessé - együtt.

Most épp némi frusztrációt jelent számomra, hogy az önkiteljesítésem útját nem látom tisztán, de azért megyek előre és majd alakul. 

Mit megyek, futok. Én. Középiskola óta most először. Nade erről legközelebb.

Újévi számvetés

Helo, 2016, leírlak hát először - és számvetéssel köszöntelek, vagy legalább is egy kis összefoglalóval, ami 2015-öt illeti.

Nem volt ez rossz év. Hazudnék, ha azt mondanám, csak csodák voltak benne, mert akadtak ugyan nehezebb pillanatok, de emberből vagyok, ahogy W is szokta mondani, ha néha nagy jelentőséget tulajdonítok egy- egy rossz reakciómnak, vacakabb pillanatomnak. 

Ez az év valami új kezdete volt számomra, magával hozott sok hasznos felismerést és azt érzem, összességében bizonyítottam.

Bizonyítottam, hogy ott él bennem az igazi nyertes, aki a problémákra a megoldást, a nehéz helyzetekben a kapott feladatot és a tanulási lehetőséget, a kérdésekre a választ, a zavarban a célt, a szürke mindennapokban a hangyafasznyi fejlődési lehetőségeket keresi. 

Elindult bennem, velem valami. Változom, alakulok kívül és belül és egyre teljesebb vagyok, egyre kiegyensúlyozottabb és ami talán a legfontosabb: egyre jobban szeretem magam. Ezt meg nem csak én veszem észre, ami még klasszabbá teszi a dolgot… (Igen, továbbra is feedback-függő vagyok, de lesz ez még így sem :))

Harcolok, de már rég nem mással, a mérce a mai én, akit holnap túl akarok szárnyalni - mindegy, miben. Persze, nem sikerül minden nap, de néhány ilyen után a legnagyobb ostobaság lenne az utat feladni, konok vagyok, megyek tovább (ezt a szót se magamtól vettem, W mondja rám, nem mindig örömmel :D).

A családom egy csoda: rengeteg kihívást, de ugyanakkor hihetetlen boldogságot jelentenek számomra, ők azok, akiknek magamon túl leginkább akarok bizonyítani. Ok, tudom már, hogy a világ bennem kezdődik, de én azért sose leszek olyan, aki teljesen csak belülről tud építkezni, de ezt nem is tekintem gondnak.

Dúl bennem a tettvágy és az adni akarás, 2016 annak az éve lesz, mikor kitalálom, mi a legjobb útja, módja annak, hogy másoknak is adhassak, így egyúttal erősítve azt is, hogy igen, van bennem érték. Mert mindenkiben van, bárkitől tanulhatnánk, de nem mindenki akar adni. Mások vagyunk, én azt hiszem, egyre inkább ilyen, továbbra is önző, de egyre inkább így...

Vannak jól megfogalmazott és időhöz kötött céljaim is, aztán akad néhány lebegtetettebb, de hiszek bennük, lendületet adnak és segítik a fejlődésem - kellenek.

Szóval the beat goes on, haladok tovább a megkezdett úton, lelkileg és testileg egyre erősebben és tisztábban.

Mindenkinek olyan 2016-ot kívánok, amilyet szeretne, de szólok, ehhez melózni is kell ám ;)