Épp tegnap tettem fel inkább csak úgy a levegőbe a kérdést, miben kezdjek hinni. W rámnézett, elmosolyodott és annyit mondott: amiben csak akarsz...
Közeledik az a bizonyos Spartan Race, amivel alapvetően egy bajom van: a futás... A felkészülés jegyében háromszor mímeltem már valami hasonlót, azt hiszem, 1,5 km volt a maximumom. Hangolodtam már a nagy spártai sétára.
Aztán ahogy közeledett ez a mostani hétvége arra gondoltam, szép időben a Tisza partján csak jó lenne futni kicsit, W-vel, beletenni mondjuk 3 km-t a lábamba. Azt éreztem, én már arra is büszke lennék, de W emelte a tétet 5-re. Kinevettem...
Ma eljött a nap-izgatott voltam és hitetlen. Gyönyörű táj, napsütés, némi szembeszél és bizonyítási vágy - azért 3 csak meglesz...
App indit, 5 km beállítva, hajrá. Gyerünk, fuuu, nem kapok levegőt, na, már jobb, na még addig a fáig, az oszlopig, jó, fordulunk. 2,5. Komolyan?
Visszaút is megy, appot lesem, gyűlnek a méterek, aztán elbénáztam és 4,53-nál ah alkalmazást leállítottam véletlen, de ezt csak később vettem észre, a kiindulási pontra visszaérve. Nagyjából 34-35 perc, 5 km es pár méter. Az életben még nem futottam ennyit, de talán a felét sem.
Büszke vagyok és azóta mosolygok. Fantasztikus, amikor szeretsz valakit es önmagában a beléd vetett hite is plusz erőt ad, hálás vagyok a sorsnak.
Megkaptam a választ is: magamban kell hinnem - még jobban.
4 hét, Spartan vigyázz, jövök! :)
