Majdnem elfelejtettem, volt egy édes sztorim.
Vasárnapi edzés volt, ebédidő után mentem le. Alig voltak, nem csoda, félszeg 40-es pali közelít hozzám, a gyakorlatom szünetében beszélni kezd. Ilyenkor fáj minden mozdulat, igaz?
Diskurzus alakul ki, a beszélgetés érdekes irányba halad, ömlenek felém a kérdések, én felelgetek.
Hány kiló vagy? Komolyan? Fú, sokan örülnének, ha ilyen vékonyak lennének, én pl. baromira hízom hasra... Egyébként Imre vagyok. Szólj ám, ha zavarlak!
Megvárja, míg végzek a következő sorozattal, ő is mozgolódik addig, majd visszajön.
Szóval izmosodni szeretnél? Hová szeretnél pakolni?
Aztán elérkezett beszélgetésünk csúcs- és egyben végpontja:
Milyen sűrűn jársz le amúgy edzeni?
Hát azért heti háromszor mindig igyekszem, de ez sokban múlik azon, a férjem mikor tud vigyázni a gyerekekre - felelem.
Mennyi idősek? - kérdezi már jelentősen kevesebb lelkesedéssel.
3 és 4 - felelem.
Amúgy nekem is van egy fiam, 14 éves. Meglátod, tényleg kis gyerek, kis gond...
És Imre eltűnt...
Pedig én beszélgettem volna, komolyan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése