valami elkezdődött...

W ígéri rég, hogy összeállít nekem egy tervet, hogy és mit kéne csinálnom, azaz egy itthoni edzéstervet - eddig semi. Nade! Én azért nekikezdtem. És elszántságot érzek, így meglovagolom a hullámot, dokumentálok és tolom neki. Észrevettem, hogy ha így folytatom, lényegében ki fog ürüli a bőröm, kontroll nélkül fogyok, mert nem figyelek oda magamra és ez így nem mehet tovább, szóval eddig és nem tovább.

Meglátjuk...

találkozás egy "hasonlóval"

Hétvégén régi ismerőseim hívtak meg minket magukhoz amolyan gyerekes kerti délutáni mulatságra. Itt találkoztam egy kb. érettségi óta nem látott középiskolai osztálytársammal és annak családjával. A srácról megtudtam, hogy edz és Felvidéki játékokon szokott indulni (megjegyzem voltam sportévkönyvben szerkesztősegéd és erről a sportról eddig még semmit nem hallottam). A feleségével beszélgettünk és eljött az a pont, ahol azt mondta mosolyogva: állj és ezt most újra, mert fel kell vennie, hogy van még ember, aki úgy gondolkodik, mint ő... Szóba került ugyanis az a kényes téma, hogy az ismerősök mit mondanak arra, ha a férj rendszeresen edz és ezzel úgymond időt vesz el a családtól, mire én elmondtam, ami már itt leírva is szerepelt: nekem nyugodt és kiegyensúlyozott apu kell, ha ezt az edzésel éri el, ám legyen és én ebben támogatom is - persze lehetne még emellett bővebben is érvelni, de az ilyen kérdéssel támadóknak ennyi válasz épp elég. Elmesélte, hogy kedves és felvilágosult ismerőseik rendszeresen kérik úgymond számon a férjét, hogy nem gondolja-e, hogy ha nem járna edzeni, többet lehetne a családjával és foglalkozhatna a házukkal - amire ő nagyjából épp ezt szokta reagálni, mint amit én leírtam.

Továbbra is azt gondolom, hogy ez a normális hozzáállás...

az fogyókúrás, hova akarsz te még fogyni?

Szeretem az embereket figyelni, hallgatni, persze nem úgy direktben rábámulósan, hanem csak úgy mellesleg. A minap csíptem el ezt a beszélgetést a közértben: egy 7-8 éves forma testvérpár épp nagypapát és nagymamát győzködte, hogy szeretnének JóReggelt kekszet venni és nézzék, különben is most akciós a nagy csomag, milyen jó lenne az, míg itt lesznek. Nagypapa reakciója erre: az fogyókúrás drágáim, hová akartok ti fogyni, így is olyan kis vékonyak vagytok! Jahhkérem, akkor nyugodtan lehet nekik venni... 

De ez még a jobbik eset, agyam robban, mikor látom, Gizikét/Józsikát kigurítják a közértből és közben folyik az állán a csokifagyi. Mi mondjuk rendszeresen veszünk össze a nagyikkal, dédikkel, mert nem szeretik, ha azt mondjuk, hogy márpedig a gyereknek több édesség nincs. Fiam amúgy is brutál módon pörög fel akár egy kis darab csokitól is, de ez nem a tényleges ok, hanem annak csak egy része: amíg nálunk a kontroll, szeretnénk, ha az átlagnál egészségesebben táplálkoznának és reméljük, amikor maguk dönhtenek is ezt az utat folytatják majd. A nagyiknak-dédiknek el kéne lassan fogadni, hogy nem a "tenyerestalpas" kinézet az egészséges és én sem "sovány" vagyok a magam 57 kilójával, hanem esetleg vékony (de bár az lennék!). 

És ez a szemlélet az, amit nem otthonról hoztam, hanem tanultam, W-től, sok más dologgal együtt...

zabzsömi

Mióta elkezdtem - ja, súlyos egy hete - azon elhatározásomnak élni, hogy leválasztom magam és kicsiny családom az ipari péksütikről és itthon állítom elő, ami kell, nos, azóta találtam egy tuti jó receptet és azóta le is ragadtam annál, azaz graham zsömle készült 2-3 naponta. Már az első adag elkészültekor közölte W, hogy állat, de kéne - mi másból? - zabból is. Mondtam neki, hogy háát, nem gondolnám, hogy önmagában darált zabból össze fog jönni, de ő csak kötötte az ebet a karóhoz. Ma jött el a nap, hogy úgy döntöttem, egy próbát megér. Srácok némi műanyag edénnyel együtt lepakolva a konyha padlójára, ők ott játszanak, én meg a pulton ügyködtem. Mire összeállt a tészta és beraktam a sütőbe olyan érzésem volt a cucc láttán, mintha só-liszt gyurmát szeretnék kiszárítani, de ekkor úgy voltam vele, hogy már hót mindegy, meglátjuk. És láss csodát! Teljesen ehető lett a végeredmény,  - így frissiben, nem vállalnék garanciát a kihűlt változatért - a sütőben végül csak munkába állt az élesztő is és picit pufibbak lettek, mint reméltem. (35 dkg darált zab, 0,8 dl olaj, 1 tojás, 3 ek joghurt, 3 dkg élesztő és kb. fél deci tej - nálam most meleg víz - és cukor az élesztő felfuttatásához)

Azért a sütés legjobb pillanata vitathatatlanul az volt, mikor megfordulok, látom, hogy fiam levette a fehérjés doboz tetejét, kezében az adagoló és már rózsaszín nyál folyik a szájából...

update: kihülés után olyan omlós lett a tésztája, hogy ez minimális mértékben sem felel meg a zsemlével szemben támasztott kívánalmaknak, viszont annál jobban egy jó poginak, így a recept átlénygült kissé és a fenti arányokkal és némi hagymával-borsal ízesítve este készül a zabos pogi 

új a nap alatt

Na ilyen is rég volt, mint most hétvégén: mindkét nap együtt kelt a család, mondhatni - azaz W nem ment edzeni. Szombaton végre elmentünk venni neki telefont (persze ezt is én mondtam, hogy most ne pöcsöljük már tovább, hanem nosza), vasárnap pedig a reggeli tunyulás közben az új telefonnal született egy fotó. Mivel állítása szerint úgy érezte, épp jók a fények, még az ágyban fetrengve lefotózta nekem a kockáit - legalább is ezt mondta délután, amikor vigyorogva az orrom alá tolta a képet.

Este pedig bambulás közben megjegyezte, hogy "jó ég mekkora" melleim vannak, de mivel a szoptatós időszaknak már kezd vége lenni és tudom, hogy ez az ottani méretek csökkenésével is jár, így remélem ez csupán arra utal, hogy talán az egyebek lettek kisebbek. A helyzet az, hogy a kajálásra való odafigyelésen kívül (pl. elkezdtem rendszeresen enni, hoppá) ezért még sokat nem tettem, de már fejben közelebb vagyok, mint valaha.

Ami az evést illeti: mivel a dokik nem segítettek, hogy kitaláljam, vagy közelebb kerüljek ahhoz, milyen allergia okozza kicsilány karján és combiján a kiütéseket, így most egy jó darabig mellőzzük a tejtermékeket, hogy kiderüljön, itt van-e a hiba, ez egyszersmind azzal is jár, hogy pl. kávét sem iszom, mert a kettő nálam együtt jár. Igazi cicalány vagyok, így ez nem könnyű nekem, de tudom, hogy néhány nap után már jobban fog menni.

Kemény kell legyek, na!

Ja és igen, 1 hete nem vettünk semmi péksütit, azt kell mondjam: sima ügy!

Hűtővész over

...remélem. Van egy szép nagy új családtaguk a konyhában, remélhetőleg sokáig jó lesz a kapcsolatunk.

Mikor tegnap kiderült, hogy az előző hűtőnek nyestek, gyorsan gondolkodtam, hová menthetném a többi húst. 5 éve lakunk itt és az elmúlt 1 hónapban kezdtünk el kommunikálni a közvetlen szomszédokkal (nehezen oldódnék, vagy amolyan mindenkitől elidegenedett városi tyúk vagyok? erről mindenki mást mondana, ugorjuk is), szóval gondoltam, hogy talán már tartunk ott, hogy nem néz ufónak, ha megkérdezem, tudna-e átmeneti szállást bitzosítani némi fagyaztott cuccnak. Tudott és kedvesen segített is, így átkerült egy jó adag csirkemell és tonhal hozzájuk, rákérdezett, hogy ennyire szeretjük-e a csirkét, így elmeséltem, mi is a helyzet felénk. A reakciója annyi volt, hogy "igen, láttam, hogy milyen vastag karja van", majd mikor mondtam, hogy na igen, de még fejlődne, akkor megkérdezte, testképzavaros-e kicsit, hogy elégedetlen? Na igen, ilyen az, mikor valaki még nálam is külsősebb a témában.

Ma egy jókora adag fagyit viszek nekik - 2 gyerekük van - és hazaköltöztetem a sok fehérjénket.

pánikhelyzetből vészhelyzet - RIP hűtő

Elhalálozott, elengedte a gázait és mivel ez már bejáratott családi szerelő, hiszek neki... Maradék hús mentése és hűtővadászat ON

pánikhelyzet

Vannak a rutinszerű dolgok, pl. hogy hó elején jön fizu, mi megnézzük, hol tudunk jó áron venni husit és nagyjából a havi adaggal és egy rakat zöldséggel telepakoljuk a fagyót - ez most szombaton esett meg. Aztán vannak az olyan váratlan dolgok, hogy az ember megy reggel a konyhába és csinos tócsát vesz észre a hűtő körül, majd konstatálja, hogy bár abban ilyen funkció nincs, de konkrétan lejegelte magát és már a csirkék is kezdenek nedvesedni - ez konkrétan néhány órája esett meg. Na itt csúszott ki a lábam alól a talaj és felejtettem el logikusan gondolkodni, ugyanis nem szerelőt hívtam, hanem húsmentő akcióba kezdtem és átmentettem a rosszabb állapotban lévő húsokat anyámékhoz. Mondani sem kell, ilyenkor hisztisebbek a gyerekek, mint valaha

W hazajött - ami hisztit a telefonban levertem, mást nem is tehetett -, látta, csak nem őrültem még meg, kihívta a szerelőt és visszament dolgozni. Nem nagyon értékelte, hogy nekem a hús - a húsa - volt az első... Most várom a bácsit és remélem, nem kell új hűtőt venni este.

Ja igen, némi csirke és hal még a fagyóban várja sorsa jobbra fordulását, amennyiben ez nem következik be, este vendégség nálunk - 0 ch, a rizs, gersli nem romlik meg.

shakerek

A shakerek úgy hiszem a testépítők elmaradhatatlan eszközei, nekem eléggé ambivalens velük a viszonyom: elfogadom, hogy kellenek, mikor újak én is szeretem szépen kiszárogatni és eltörölgetni őket, de aztán hamar eljön az a pont minden egyes darabnál, amikor úgy vágnám ki  kukába, mintha sose lett volna - minden igyekezetem ellenére ugyanis ezek valahogy nálunk idővel mindeig megbüdösödnek (kézzel mosogatok, nincs mosogatógépünk).

Mostanság igen pedáns lett W szerencsére a shakereket illetőne és ez a probléma már kezd tovatűnni, de máig él emlékeim között egy eset. Hétvége, utazás anyósékhoz és valahogy az előző esti fehérjeturmicsos shaker csak úgy a mosogatóban landolt, reggel a kapkodásban már megfeledkeztünk róla. Két nap távollét, majd érkezés, főzés, újabb cucc a mosogatóban, majd aztán mosogatás, és az edények alól előkerült a shaker - kupak rátekerve. Na szemöldök és hátszőr fel, erőt vettem magamon, gyorsan nyitottam és azzal a lendülettel raktam is a csap alá, mosogatószer bele. Nade az a pisszenés és az a hirtelen a konyhát betöltő dögszag... Talán ez volt az az eset, ami annyira felkavart és oly indulatokat váltott ki belőlem, hogy W innentől kezdve figyel jobban.

Shakert rátekert kupakkal a mosogatóba tenni annyira értelmes ötlet, mint zoknit összepárosítva a szennyestartóba. Még jó, hogy nálunk egyik sem fordul elő...

nem hagyom

Na már kezdődik, így döglött meg az összes töbi blogom is, hogy elkezdtem hanygaolni őket, aztán egyszercsak nem jött tartalom többé - na itt most nem engedem meg ezt.

Az van, hogy csatlakoztam egy onlájn (direkt így) motivációs csoporthoz, ahol az kéne legyen, hogy felteszek képeket magamról, a többiek nekiállnak basztatni, hogy hmm, na igen, kéne mozogj. Ehhez képest feltettem ezeket a bizonyos képeket és a reakció nagyja arról szólt, hogy ugye én nem akarok fogyni? Szerintem nem mondhatni, hogy súlyos testkép zavarom lenne, de azért látom ám, hogy van ot némi úszógumi és egyebek... Aztán szánalmas módon belekezdtem két ilyen 30-napos-kihívás dologba is, amik arról szólnak, hogy napról napra több hasprést és gugolást kell csináljon az ember lánya - 2 nap után elfelejtettem az egészet, de ma újra beizzítom a rakétákat.

W persze továbbra is kitartó, most azt hiszem épp egyhuzamban 3-4 0 ch-s napot tervez, és ha nem tévedek, nagyjából ezzel zárja i a diétáját - vagy még van hátra? Na majd megkérdezem :-) Kitartásban még sehol nem vagyok hozzá, pedig a jó példa ragadhatna, de valahogy a kosz jobban... A múlt héten elkezdett mindeféle zabos cuccokat sütögetni - sose sütött eddig -, érzésből sinálja, és egész jó cuccoat alkotott. Így történt, hogy szombaton elhatároztam, elindítom a magam 30 napos kihívását: ebben a hónapban semmi de semmi péksütit vagy kekszet nem veszünk boltban, mindent én fogok megcsinálni. Jelzem: ilyesmit még az életben nem sütöttem. Ehhez képet a hétvégén elkészült 2 adag graham zsemle és tegnap egy adag kókuszos-kakaós zabkeksz is - és minden állati tuti lett! Kezdek rákattanni... A srácoknak is bejön, tudom, mi van abban amit esznek, megkockáztatom, hogy még olcsóbb is, mint amit a boltban veszek, szóval miért is ne? Az idő az, ami plusz és rá kell szánni, de a hétvgén rájöttem, a gyerekeket hogy tudom lekötni a konyhában, míg én a tésztával ügyködöm, így már ez sem lehet probléma. Majd hozok szerintem képeket is és aki olvas, küldje a lendületet, hogy ne bukjon meg a projekt!

A keksz oly fasza lett, hogy W bukta a tegnapi 0 ch napot - normál esetben állati kitartó, de úgy néz ki, én zsigerileg jó vagyok kekszben (is).