Az utóbbi időben sokat gondolkodom azon, hogy kéne egy edző, aki segít nekem kihozni magamból a maximumot, mert azt érzem, többre is képes lennék, mint amit egyedül elérek. Erre pl. a hétvégi lábedzés volt jó példa.
Bemelegítés, combfeszítés, guggolás már az elért cél szerinti súllyal is néhány sorozat, aztán lábtolás. Itt W megkérdezte, mennyivel szokott menni, mondtam 100-zal, aztán azért büszkén odavetettem, hogy de sokszor van 110 is. Ekkor nevetve rám nézett és megkérdezte: Viccelsz? Húzni akart és sikerült is neki, ismer: ilyenkor épp annyira fel tud paprikázni, hogy felerősödjön bennem a bizonyítási vágy. Aztán pakolni kezdett, és amikor úgy hittem, hogy vége, akkor egy srác megjelent még mellettem és újabb tárcsát tett fel. Össze-vissza méretű, különféle tárcsák voltak, elvesztettem a fonalat, nem is tippeltem, mennyi a vége. Nehéz volt. Toltam, akartam nagyon, néha kaptam kis rásegítést is, ilyenkor villogott a fejemben a piros lámpa, hogy ez csalás, de nagyon beszélni nem volt kedvem. Aztán szépen jött a vetkőzés, fogytak a súlyok, égett a lábam én meg ezerrel azt a szép, erős combot igyekeztem vizualizálni, ami álmaimban hozzám tartozik - nekem ez szokott segíteni.
Utána azt éreztem, hogy már fogy az erő, de még nem elég, akarom tovább, így jött néhány egylábas csípőtolás tárcsával (na ennek se ez a neve, de megnézem majd :D) és végül pár térdelő guggolás.
Később aztán egy odavetett kérdésből kiderült számomra, hogy 140 volt a lábtolón. Egyedül eszembe se jutott volna, de abba se vagyok biztos, hogy ha megpróbálom majd, menni fog. Talán kell a plusz erő.
Jó érzés, hogy olyan társam van az életben, aki mindig magasabbra teszi nekem a lécet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése