Általában jellemez egy fajta - sok ember számára alkalmanként már-már irracionálisnak tűnő - pozitív életszemlélet, de azért vannak vacak napjaim. Tegnap például úgy alakult, hogy határozottan feszült voltam, mikor az edzésre került a sor. Készülődtem otthon, előre fejben már tuningoltam magam. Az járt az eszemben, hogy mindent bele kell adjak, veszettül ki kell fárasztanom a testem, hadd menjen ki belőlem, aminek ki kell. Készültem rá, hogy tépem majd a vasat ezerrel.
Amit soha nem szabad elfelejteni, hogy a terem nem játszótér, vallom, ha nem tudsz fejben ott lenni, nem figyelsz, akkor el se kezd, mert több kár lehet belőle, mint haszon. Bennem ott volt az a hatalmas feszültség, de arra összpontosítottam, hogy ezt a mozdulatokban vezessem le - fegyelmet erőltettem magamra és hihetetlen odafigyeléssel megint egy olyan edzést tudtam le, ahol picit többet csináltam, picit haladtam a korábbiakhoz képest.
Amit soha nem szabad elfelejteni, hogy a terem nem játszótér, vallom, ha nem tudsz fejben ott lenni, nem figyelsz, akkor el se kezd, mert több kár lehet belőle, mint haszon. Bennem ott volt az a hatalmas feszültség, de arra összpontosítottam, hogy ezt a mozdulatokban vezessem le - fegyelmet erőltettem magamra és hihetetlen odafigyeléssel megint egy olyan edzést tudtam le, ahol picit többet csináltam, picit haladtam a korábbiakhoz képest.
Edzés után az öltözőben pedig egyszerre élvezhettem a sikerélményt és a nyugalmat - a feszültség akkor elszállt, levezettem.
És még Imrét is láttam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése