Tesómmal együtt mentünk edzeni. Én most épp módosításban vagyok, variálok, és mivel a hétvége két nem egyszerű edzést is hozott, kedden úgy gondoltam, most nem bonyolítom túl a dolgot, valami rövid de ütős programot csinálunk - egy amolyan csonka fenék-combhajlító menet volt ez.
K sokszor "műkiakad". Nekifogunk valaminek, nézné, hogy épp kényelmesen hogy csinálja meg, aztán kerekedik a szeme és jön a tipikus "Öhh", mikor mondom, hogy már pedig nem azzal a kis vacakkal fogod csinálni, mert erős csaj vagy. És igazam is lesz általában, ő meg ettől elégedett és boldog - így volt ez kedden is. Erőt ad nekem, erőt adok neki. Figyelem, és sokszor elmondom, hogy bizony van velem szemben 10 év előnye, hát éljen vele.
Szóval ez egy olyan edzés volt, hogy mikor eljutottunk odáig, hogy jó, még akkor kitörések, akkor hatalmas őzike szemekkel rám nézett és láttam rajta, hogy állni alig tud, aztán a zuhany térítette csak észhez. Lezuhant a cukra, "behipózott" W szavaival élve, kicsit megijedt, de túllendült rajta. Aztán megbeszéltük, hogy az egy dolog, hogy jár edzeni, de azért tervezze úgy a napirendjét, hogy az étkezéseket tudja hozzá igazítani, mert ez bizony baromi fontos része a dolognak. Ráadásul ez számomra is egy olyan terület, ahol még mindig sok a homály, tehát újabb lehetőség a fejlődésre.
Emlékszem, és akkor jártam így néhányszor, mikor reggel mentem éhgyomorral edzeni, volt, hogy lábedzés után percekig csak feküdtem az öltöző hideg kövén és vártam az erőt, hogy fel bírjak kelni, bár szívem szerint ott aludtam volna órákat. Van, akinél teljesen jól működik ez az éhgyomri dolog, már látom, én nagyon nem ebbe a csoportba tartozom, mióta este edzem, egyetlen ilyen esetet tudok csak felidézni.
Ellenben tegnap napközben kitoltam magammal - csábítás áldozata lettem. Az illető egy masszív túrós süti volt, fehér liszt, fehér cukor, minden olyan, ami nálunk mint a fehér holló... Nem telt bele egy órába és elképesztő módon rosszul lettem, jött az émelygés, szédülés, álmosság, aztán gyorsan valami mérsékelten vacak cucc utána küldése segített a dolgon.
Lassan ott tartunk, hogy már félrekajálni se a testemnek, se a lelkemnek nem lesz jó. Hová lesz így a világ?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése