Na ilyen is rég volt, mint most hétvégén: mindkét nap együtt kelt a család, mondhatni - azaz W nem ment edzeni. Szombaton végre elmentünk venni neki telefont (persze ezt is én mondtam, hogy most ne pöcsöljük már tovább, hanem nosza), vasárnap pedig a reggeli tunyulás közben az új telefonnal született egy fotó. Mivel állítása szerint úgy érezte, épp jók a fények, még az ágyban fetrengve lefotózta nekem a kockáit - legalább is ezt mondta délután, amikor vigyorogva az orrom alá tolta a képet.
Este pedig bambulás közben megjegyezte, hogy "jó ég mekkora" melleim vannak, de mivel a szoptatós időszaknak már kezd vége lenni és tudom, hogy ez az ottani méretek csökkenésével is jár, így remélem ez csupán arra utal, hogy talán az egyebek lettek kisebbek. A helyzet az, hogy a kajálásra való odafigyelésen kívül (pl. elkezdtem rendszeresen enni, hoppá) ezért még sokat nem tettem, de már fejben közelebb vagyok, mint valaha.
Ami az evést illeti: mivel a dokik nem segítettek, hogy kitaláljam, vagy közelebb kerüljek ahhoz, milyen allergia okozza kicsilány karján és combiján a kiütéseket, így most egy jó darabig mellőzzük a tejtermékeket, hogy kiderüljön, itt van-e a hiba, ez egyszersmind azzal is jár, hogy pl. kávét sem iszom, mert a kettő nálam együtt jár. Igazi cicalány vagyok, így ez nem könnyű nekem, de tudom, hogy néhány nap után már jobban fog menni.
Kemény kell legyek, na!
Ja és igen, 1 hete nem vettünk semmi péksütit, azt kell mondjam: sima ügy!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése