Hétvégén régi ismerőseim hívtak meg minket magukhoz amolyan gyerekes kerti délutáni mulatságra. Itt találkoztam egy kb. érettségi óta nem látott középiskolai osztálytársammal és annak családjával. A srácról megtudtam, hogy edz és Felvidéki játékokon szokott indulni (megjegyzem voltam sportévkönyvben szerkesztősegéd és erről a sportról eddig még semmit nem hallottam). A feleségével beszélgettünk és eljött az a pont, ahol azt mondta mosolyogva: állj és ezt most újra, mert fel kell vennie, hogy van még ember, aki úgy gondolkodik, mint ő... Szóba került ugyanis az a kényes téma, hogy az ismerősök mit mondanak arra, ha a férj rendszeresen edz és ezzel úgymond időt vesz el a családtól, mire én elmondtam, ami már itt leírva is szerepelt: nekem nyugodt és kiegyensúlyozott apu kell, ha ezt az edzésel éri el, ám legyen és én ebben támogatom is - persze lehetne még emellett bővebben is érvelni, de az ilyen kérdéssel támadóknak ennyi válasz épp elég. Elmesélte, hogy kedves és felvilágosult ismerőseik rendszeresen kérik úgymond számon a férjét, hogy nem gondolja-e, hogy ha nem járna edzeni, többet lehetne a családjával és foglalkozhatna a házukkal - amire ő nagyjából épp ezt szokta reagálni, mint amit én leírtam.
Továbbra is azt gondolom, hogy ez a normális hozzáállás...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése