Szeretem az embereket figyelni, hallgatni, persze nem úgy direktben rábámulósan, hanem csak úgy mellesleg. A minap csíptem el ezt a beszélgetést a közértben: egy 7-8 éves forma testvérpár épp nagypapát és nagymamát győzködte, hogy szeretnének JóReggelt kekszet venni és nézzék, különben is most akciós a nagy csomag, milyen jó lenne az, míg itt lesznek. Nagypapa reakciója erre: az fogyókúrás drágáim, hová akartok ti fogyni, így is olyan kis vékonyak vagytok! Jahhkérem, akkor nyugodtan lehet nekik venni...
De ez még a jobbik eset, agyam robban, mikor látom, Gizikét/Józsikát kigurítják a közértből és közben folyik az állán a csokifagyi. Mi mondjuk rendszeresen veszünk össze a nagyikkal, dédikkel, mert nem szeretik, ha azt mondjuk, hogy márpedig a gyereknek több édesség nincs. Fiam amúgy is brutál módon pörög fel akár egy kis darab csokitól is, de ez nem a tényleges ok, hanem annak csak egy része: amíg nálunk a kontroll, szeretnénk, ha az átlagnál egészségesebben táplálkoznának és reméljük, amikor maguk dönhtenek is ezt az utat folytatják majd. A nagyiknak-dédiknek el kéne lassan fogadni, hogy nem a "tenyerestalpas" kinézet az egészséges és én sem "sovány" vagyok a magam 57 kilójával, hanem esetleg vékony (de bár az lennék!).
És ez a szemlélet az, amit nem otthonról hoztam, hanem tanultam, W-től, sok más dologgal együtt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése