...azért a testépítők szerintem kicsit valahol belül csajok, már ha a pasis sztereoptípiákra építve gondolkodunk. Jó, nem általánosítok, mert sokkal nem volt dolgom, szóval inkább mondjuk azt: a férjem lelkének egyik zugában szerintem egy csaj lapít. Soha nem tudom, hogy ha megkérdezi, laposabb-e már szerintem a hasa, eltűnt-e már az úszógumi, eresebb-e a karja mit szeretne valójában hallani. A legrosszabb azt hiszem, amikor azt mondom, nekem igazából mindegy, mert így is úgy is szeretem, a valós válasz pedig - nap mint nap látlak, ezért nekem nem szembetűnő a kis időn belüli változás - nem elégíti ki.
Most viszont hosszabb ideje tartó diéta után simán merem állítani, hogy igen látványos a változás, bár közel 10 kiló ledobása után az lenne a furcsa, ha nem így lenne.
Az a helyzet, hogy neki nyárra szép teste lesz, nekem meg amolyan amőbásan szétfolyós... Jó, a helyzet az, ha valaki azt mondja nekem, hogy két gyerek után 59 kiló leszek (172 cm-hez), valószínű kezet csókolok neki, de jelenleg ez nem tesz elégedetté már, mivel a valaha volt feszességem - nem sport, genetika - múltté már. Magammal megbeszélve arra jutottam, ha így szeret a testem, én is szerethetném kicsit - és akkor most ott tartok, hogy ezt elhatároztam. De! Amolyan általános iskolásan megfogalmazva a baj ott van, hogy ez rohadtul nem egy "történés" hanem "cselekvés", kifogások tekintetében meg világ életemben nagyon ott voltam a toppon. Most egyelőre az van, hogy szoptatok, és addig nem, de egyébként felvetődött már esetleges közös edzések lehetősége.
Majd mehetnénk akár közösen is edzeni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése