A helyzet az, ha engem megnéznek a teremben, arra gondolok egyből, hogy szarul csinálok egy feladatot, és mindjárt szóvá is teszik. Na ilyen akció még nem volt, de azt tudom, hogy igen, csináltam és csinálok is szarul feladatot. Itt van pl. a széles lehúzás - na arra annyira kell koncentrálnom, hogy jól csináljam és ott érezzem, ahol kell, hogy szerintem már az agymunka elégeti a napi bevitt kalóriám felét.
És igen, voltam már látványosan béna, nem régen megéltem edzőtermi létem legkínosabb pillanatait - jelentem maradandó sérülés se testemen, se lelkemen nincs, túléltem és röhögtem egy jót magamon. Épp guggoláshoz készültem, feltettem a súlyokat a rúdra és akkor észrevettem, hogy bizony az baromira magasan van, csak pipiskedve érem el normálisan, szóval lejjebb kell állítanom. És hozzá is fogtam, megfontoltan, intelligensen - a rúddal az állványon... Szóval egyik oldalra beálltam, a rudat vállal alátámasztottam, kihúztam a pöcköt, hogy állíthassam a magasságot és akkor az állvány rúdja sutty, bezuhant. Én meg csak álltam vállamra támasztott rúddal és a döbbenettől hirtelen megoldhatatlannak láttam a helyzetet. Egy srác megszánt - néhány lépést hátrálva igen tudoményosan megszámolta a magasságállító lyukakat mindkét oldalon, hogy a vízszint meglegyen, majd elégedetten távozott. Én kevésbé tudományosan megközelítve is láttam, hogy a dolog vagy 10 centit lejt, de ezt már megoldottam.
Fentiek tükrében annyira nem lehet meglepő, hogy életemben ugyancsak először a harmadik sorozat közepén kidőltem az egyensúlyból és konkrétan a rúddal a vállamon leseggeltem. Egy dolgot egyáltalán nem akartam tudni: hogy ki látta. Szóval nem néztem körbe...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése