Elégedetlenség

Ha azt mondom, hogy elégedetlen vagyok, sokan tenyerüket dörzsölve röhöghetnek fel, gondolva, hogy na tessék, a hab alatt... Nem mások örömét táplálandó, de be kell lássam, valóban sokszor elégedetlen vagyok. Megesik ez a fejlődésem, a hétköznapjaim és minden olyan terület kapcsán, ahol haladást várok magamtól. Nem, hálátlan nem vagyok és ami "van", az igazán nagyszerű, más negyede ennyivel is beérné. 

Én viszont? Ahogy elindulok, telhetetlenné válok, ahogy látom, hogy ami lelkesít azt lehetne jobban, hatékonyabban, gyorsabban, máris gyorsan tovatűnnő, pillanatnyi állapot lesz csak az elégedettség. Akarom a maximumot - magamból.

Valami fura motor ez, ami nem hagy nyugodni, ami űz előre minket. 

W azt mondja, hajt az Egom. Igazából ő is ilyen, de mikor erről beszél, nem úgy hallom őt, mint a saját gondolataim, sokszor magamra is veszem, hogy "úgy, szóval nem elég, ami van". Faszság, nem körülöttem forog a világa: nagyszerű apa és férj, de ezen túl megvannak a maga egyéni céljai is. Világos értékrendje van, ismeri a határokat, ezeken belül pedig nekem feladatom támogatni őt az útján - ahogy teszi ő is ezt velem. Így válunk teljessé - együtt.

Most épp némi frusztrációt jelent számomra, hogy az önkiteljesítésem útját nem látom tisztán, de azért megyek előre és majd alakul. 

Mit megyek, futok. Én. Középiskola óta most először. Nade erről legközelebb.