átállás fejben

Talán már írtam, de azért újra: 30 év, 2 gyerek és bő 5 év egy elhivatott férjjel - ez volt már a hátam mögött, mikor elkezdtem érdeklődni a "testépítés" iránt. Szeptemberben elkezdtem terembe járni, aztán szépen jött egy-két dolog és betakaróztam azzal a kifogással, hogy "most ez nem fér bele", és maradt az itthoni majomkodás. Hülyebarom - most sajnálok már minden kihagyott percet…

Január 22 volt az igazi kezdet dátuma, amikor azt mondtam: rohadtul nem a kifogások embere vagyok most mégis miért csinálom ezt, hát rajta! Azóta heti három edzés, szerdán és szombaton hajnali kelés, (a többi hétköznap W megy már hajnalban edzeni), odafigyelős kajálás - ne szépítsünk, mondjuk elkezdtem végre enni, ahogy kéne. És itt jön az, amit az agyam nehezen fogad be: azaz hogy értsem már végre megfele, hogy bizony ez most azzal fog járni, hogy többet mutat a mérleg. Feljött bő egy kiló, először bambultam, aztán beálltam a tükör elé, és újra és mégegyszer, és nem láttam, hová ment, sőőőőőt, rá kellett döbbennem mintha itt-ott jobban tetszene már a látvány. 

Nem azért kezdtem ezt az egészet, mert kövérnek gondoltam magam, hanem mert satnyának. W csak mosolyog, mondta ok, 65-ig meg se állunk… Valójában nem a súly a lényeg, hanem a forma, nade erre fejben át kell állni - még nem teljesen sikerült.

LOADING...