Ezzel a testépítősdivel érdekes a viszonyom, évekig teljesen hidegen hagyott, úgy voltam vele, W hóbortja, hadd csinálja, a csatlakozás meg sem fordult a fejemben. Egyszer vagy másfél-2 hónapig ketogén diétát csinált, kipróbáltam, majd igen hamar bedobtam a törcsit, gondolván épeszű ember ezt nem csiálja. Ezzel arra akarok utalni, hogy a változás iránti igény korábban nálam kb. annyiban mutatkozott meg, hogy "le kéne dobni néhány kilót". A kajálásunk kezdetektől fogva messze nem egyezett meg az átlagos magyaréval, fel sem tűnt, de csomó odafigyelés az évek során olyan természetessé vált, hogy már észre sem vettem.
Aztán szültem 2 gyereket. Amikor a kicsilánnyal kijöttünk a kórházból, 72 kiló voltam, alaphangon is 12-vel több, mint amenyit valaha megengedtem magamnak és hiába tudtam, hogy most nem ez a legfontosabb, de zavart és változtatni akartam. W ekkortájt kezdte el a valaha volt legkitartóbb edzéses időszakát, ami azóta is tart és én elkezdtem egyre jobban felnézni rá ezért. Egyre jobban éreztem azt, hogy - bár ő ilyet sosem kért - össze kell kapnom magam. A testem pedig jeleket kezdett küldeni - jó, volt, hogy nem ettem rendesen, de azért figyeltem a kajálásra, hiszen szoptattam (illetve még a mai napig szoptatok), de a lényeg, hogy szépen olvadtak le a kilók rólam, karácsonyra már "csak" 63 voltam. Apránként kezdtem mozgolódni, de ezek még csak amolyan kampányjellegű megmozdulások voltak, aztán most nyár elején végleg megváltozott valami, megszületett a valós igény bennem, amit azóta igyekszem erősíteni és ahogy korábban írtam, mára már "akarom"-má érett.
Szóval még mindig a pálya szélén állok, de már a cipőm orrával amúgy szemlesütősen az alapvonalat babrálom - jövő nyárra pedig már mindenképpen a kezdő keret tagja szeretnék lenni.
A lírai vonalból pedig ennyi elég is volt egy időre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése