A betegségek nyomán kiestem a szokásos menetből, olyan össze-vissza sikerül lejutni és ez zavar - már csak azért is, mert így van, hogy minimális kedvem sincs elindulni edzeni. Na így volt ez szombaton is, de végül csak megérte, jó kis lábazás kerekedett belőle.
A guggolásnál ott volt az az 50 kilós cél, amit nagy örömemre sikerült elérnem, aztán meg is haladtam, de most leginkább mégis azt mondanám, hogy egyelőre ez a biztos maximumom - normál napokon. Szombaton lenyomtam a magam ki sorozatait a keretben, szépen pakoltam a súlyokat, ott volt a vállamon a 40, gondoltam egy merészet és emeltem egyből 60-ra, vállamra vettem a rudat és már indultam volna, hogy na egy, amikor belém hasított a kép, hogy csattan a vason a súly én meg röhögve ülök a földön, így vissza is tettem azzal a lendülettel, cseréltem a tárcsákat, maradtam az 50nél.
Egy srác épp az állványon lévő rudakon húzódzkodott a sorozataim között, konkrétan a hátam mögött lévő padon pihenve nézte, hogy guggolok. Nem volt velem az erő, a lábaim remegtek, annyira nem ültem bele, mint szerettem volna, de azért végigcsináltam a sorozatot - és alig hogy feltettem a rudat, már hallom is, hogy ne haragudj, lehet néhány észrevételem? Mivel ezt sikerült azon a nem olyan tolakodó hangon mondania, hát nem haragudtam és molyogva hallgattam végig azokat a tanácsait, amik semmi újdonságot nem jelentettek, amik szerint általában csinálom a dolgokat, de szavai egyértelmüsítették számomra, hogy azért nem csak magam szerint voltam akkor kicsit széjjel… Szóval még visszább, maradt a 40, rúd vissza, hang a hátam mögül: Na, ez jó volt. Köszi :-)
Aztán jött a szokásos program, lábtolón is biztosra mentem, maradt a 110, levezetésnek kis súllyal combhajlító lassan, koncetráltan. Szóval semmi extra, de azért azt hiszem, csak öszekaptam menet közben magam ott és akkor, mert csodálatos izomlázam van.
Aztán volt lelki zutty is a hétvégén, aminek semmi előjele, oka, fellelhető generátora nem volt, hacsak nem a tovarobogó Mikulás, de szerencsére olyan társam van, akivel ha megharcoltuk ezeket a hisztis kis játszmákat, pontosan tudja, hogy tegyen vissza a sínre - mert egyedül nem mindig megy.
Új hét, lányka beteg, dolgoznék, száguldanak a gondolataim, ésatöbbi - de a lényeg, bent minden ok.
Tényleg, azt mondtam már, hogy a tavalyi év legnagyobb ajándéka számomra az, hogy egyre kevésbé vagyok biztonságmániás, ami az egzisztenciális dolgokat illeti, kezdek bátrabb lenni. Szabadsááááág ;-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése